#1 Minimalista stílus

#1 Minimalista stílus

Ezt a blogot írta: Kovács Géza Zsolt

Blog hossza: 5-6 perc

 

A minimalista stílus a 20. század közepén kezdett kialakulni, de a gyökerei korábbra nyúlnak vissza. A napjainkban ismert név szerint a modern minimalizmus az 1920-as évek modernista mozgalmaiban jelent meg először, mint például a Bauhaus iskola, valamint az orosz konstruktivizmus. Ezen irányzatokat a funkcionalitás, egyszerű formák és a díszítés nélküli, tiszta design jellemzi. Ahogy az imént említettem, a 20. század közepén vált igazán híressé, pontosabban az 1960-as években. Ez a stílus a művészetben, építészetben és a belsőépítészetben alakult ki; az emberek itt fedezték fel leginkább. Ekkor vált központi filozófiává a gondolat, hogy "a kevesebb néha több" ("less is more"), mely Ludwig Mies van der Rohe, egy híres modernista építész mondása volt. A minimalista stílus napjainkban is jelen van, sőt most kezdi igazán sok ember szemét felnyitni, érdeklődését felkelteni. A 21. században például az öltözködés terén az "old money", az építészet terén pedig a japán építészet, a Japandi áll az élen.

A Bauhaus iskola egyik épülete

 

Alcar Rudelt tanítja a diákokat az iskola udvarán

 

Ludwig Mies van der Rohe a tervezőasztalnál a diákokkal
Érdekes és szokatlan formák tanulmányozása
A minimalista stílus számos iparágban jelenik meg, mivel nagyon széles körben alkalmazzák. Nézzük az építészetet! A belsőépítészet terén a tiszta vonalak, egyszerű geometriai formák, nagy nyitott terek, természetes fény, minimális dekoráció, alap színek (inkább pasztell), valamint az egyszerű, mondhatni "alap" építőelemek (kő, fa, üveg...) jellemzik. Ilyen remekműveket Tadao Ando építész vagy John Pawson belsőépítész keze munkájaként ismerhetünk.
A Casa Invisible (láthatatlan ház) Tadao Ando egyik munkájáról a képre kattintva tudhatsz meg többet
John Pawson a walesi Life House névre hallgató munkájáról a képre kattintva több képet is megnézhetsz
Ha már remekművek, akkor a művészetről sem feledkezhetünk meg, hiszen, mint korábban is említettem, a művészet a minimalista stílus egyik alapköve. Itt is az egyszerű formák, színek minimalizálása, gyakran geometriai elemek lépnek fel. A cél az, hogy ezen jellegzetességeket használva a mű alapvető elemeire irányítsa a csodáló szemét. Donald Judd szobraira vagy Agnes Martin festményeire tekintve érthetjük meg igazán, hogyan ölt alakot a minimalizmus a művészetben.
A képen Donald Judd egyik szobra látható a képre kattintva több szobrot is láthatsz a művésztől
Agnes Martin egyik festménye a képre kattintva több festményét is megtekintheted
Alakot ölteni viszont nem csak a művészetben, de a divatban is lehet. A divatban a letisztult vonalvezetés, egyszerű szabású ruhák, semleges színek és a minimális minta jellemzi a minimalizmust. A minimalista divat a tartósságra, minőségre és az időtállóságra helyezi a hangsúlyt. Ilyen ruhamárka például a Ralph Lauren, Loro Piana, Tom Ford és végül, de nem utolsósorban a Lorenzo is.
A blog elolvasása után pulcsinkra kattintva megtekintheted termékkatalógussunkat
De nem csak a tükörben fontos a jó megjelenés. Cégek nagyon sok pénzt fordítanak a formatervezésre, hiszen észrevették, hogy az emberek egyre inkább a minimalista stílust kedvelik. Itt is ugyanazon elemek jellemzik ezt a stílust, mint a korábban említett iparágakban. Ilyen jellemzők a letisztult, funkcionális formák, kevesebb dekoratív elem, használhatóság és a praktikum előtérbe helyezése. Láthatjuk, hogy itt is a termékek egyszerűsége, funkcionalitása áll a középpontban. Ilyen letisztult designnal például az Apple vagy a Muji rendelkezik.
A képen látható, hogy az Apple estében nem csak a termék de maga a csomagolás is tökéletesen beleillik a minimalista ember környezetébe
A Muji számos termékkategóriában mozog íme egy példa a mindennapjaidból
A design szó hallatán a legtöbb embernek a korábban említett építészet, ruhák, termékek formatervezése jut eszébe, ám van azon kevés ember, aki a webdesignt is megemlítené. Nagyon jól tennék, hiszen napjainkban nincs olyan márka, amelynek ne lenne saját weboldala, és a webdesignereknek köszönhető a fejviszketés elmúlása a kérdésre: "Hogy nézzen ki az oldal?" A válasz a minimalista szakértőtől a következő: egyszerű, felhasználóbarát felület, minimális vizuális zaj, letisztult navigáció, kevés, valamint egymáshoz passzoló színek. A minimalista webdesign célja a felhasználói élmény javítása és a felesleges elemek eltávolítása. Mi, a Lorenzónál is ezen technikákat alkalmazzuk, hogy neked a lehető legjobb élmény legyen weboldalunkat használni, hogy otthonosan érezd magad nálunk.
Íme egy példa egy minimalista webshop felépítéséről
De hol érzi még otthonosan magát az ember? Hát persze... Nem nagy meglepetés, ha azt mondom: az otthonában. Mint korábban is említettem, a belsőépítészet is egy alapköve a minimalista stílusnak; nem csoda, hisz az ember életének nagy részét az otthonában tölti. Így nem nagy meglepetés, ha azt a saját ízlése szerint rendezi be. De mégis hogyan nyilvánul ez meg? Funkcionális bútorok, letisztult formák, semleges színek, természetes anyagok használatával. A minimalista lakberendezés a tér és a funkcionalitás harmóniájára törekszik. Ilyen belsőépítészeti stílus például a skandináv design, ahol az esztétika és a funkcionalitás egyensúlyban van.
Itt láthatod a skandináv stílus ismertető jeleit
Egyensúlyban az ételek íze is kell legyen, hiszen mi, minimalista emberek, szeretjük a harmóniát a szánkban is érezni. A minimalista gasztronómia jellemzői a következők: egyszerű és tiszta ízek, letisztult prezentáció, kevés, de minőségi alapanyag használata. A minimalista konyha arra törekszik, hogy kiemelje az ételek természetes ízét és textúráját. Ilyen például a japán és a skandináv gasztronómia. Íme pár nyálcsorgató kép, melyek után a blog befejeztével biztosan a konyhában találod magad. Így nem is húzom tovább a szót. Köszönöm, hogy a Lorenzo blogját olvastad, és velünk együtt tanulhatod a minimalista élet csínját-bínját!
Íme a Norvégiában, Osloban lévő Maaemo étterem és tulaja illetve séfének Esben Holmboe Bang Michelin-csillagos étele a grillezett langusztik farok.
A képen látható ételt mindenki ismeri és sokak kedvence köztük az enyém is a Sushi
Vissza a bloghoz

Kommentelés